20.rész-Megyünk deszkázni

-Gumicukrot?-tartotta felém Vani a zacskót
-Nem.-ráztam meg a fejem,majd Lukera néztem,aki mosolyogva figyelt-Miaz?
-Semmi.-rántott vállat
-Mondd már.Miért nézel?
-Ha meg kérnélek,hogy ne menj el,maradnál?-kérdezte,és szemei könnyesek lettek 
-Luke.Nem megyek el.-nevettem fel-Hová mennék?
-Amerikába.-nézett rám hitetlenkedve-Azt mondtad átvettek egy másik gimibe,Amerikába.

A csengőre ébredtem.Körbenéztem,de már senki nem volt az osztályterembe,csak Luke,aki kérdőn nézett felém.
-Remélem jól aludtál.-motyogta
-Nem.-ráztam meg a fejem az álmomra visszagondolva
-Jó,mert az óra halál unalom volt.
-Milyen óra volt?-álltam fel
-Irodalom.-gondolkodott el egy percig-Na?Beülünk fagyizni?
-Meddig aludtam?-húztam össze a szemeim miközben pakoltam a táskám,majd egy hatalmasat ásítottam
-Úgy három órát...
-Miért nem keltettél fel?-csodálkoztam.Átaludtam három órát?Te jó ég!
-Senki nem akart felkelteni.Sőt,mindenki osztotta az ötleted,így csak én és Lili voltunk ébren.
-Lili és én.-javítottam ki
-Nem is baj hogy aludtál.-legyintett
-Ezt hogy érted?-álltam meg az ajtóban,de kilökött
-Úgy,hogy nem árt a lazítás-nevetett,és lefutott a lépcsőn.Mosolyogva ráztam meg a fejem,és utána siettem-Melyik az én szekrényem?-nézett rám
-Honnan tudjam.-tártam szét a karom,majd kihúztam a zsebemből a papírom,amire felírtam a szekrényem számát és kódját-Enyém a 125-ös.
-Osztozzunk.-vetette fel az ötletet
-Soha!-nevettem,de késő volt.Luke megfogott a derekamnál és felemelt.Cipelni kezdett a szekrényem felé-Ezaz!-állítottam meg a 125-ös szekrénynél
-Na.-rakott le-Mi a kód?
-Nem mondom meg.-nyújtottam ki a nyelvem,de kár volt.Luke olyan közel jött hozzám hogy elakadt a lélegzetem,és lesütöttem a szemem.A francba!Remegő kézzel adtam át neki a papírom.
-Csak holnapig.Addig kiderítem melyik a sajátom.-mosolygott,majd bedobálta a cuccait

A suli előtt 7 osztálytársunk beszélgetett.Lukeal egymásra néztünk.Miért nem mennek még haza?Lilin és Kittin kívül mindenki a lépcső aljában volt.Ricsi,Zsolti és Gergő a lépcsőn ülve hallgatták a többieket.
-Tori!Luke!-intett Ben amikor meglátott minket
-Sziasztok.-léptem oda hozzájuk
-Hogyhogy még itt?-nézett rájuk Luke
-Megyünk deszkázni.-mutatta fel a gördeszkáját Ricsi-Nem jöttök?
-Én nem tudok deszkázni.-néztem a többiekre
-Nem olyan nehéz.-rázta meg a fejét Vani-Én is csak egy hete csinálom.
-Ja először orra is esett.-röhögött Zsolti,aki épp egy zacskó mexicornt osztogatott.Én is vettem belőle pár szemet
-Hé!
-Én megyek.-suttogta a fülembe Luke
-Oké.Megyünk.-sóhajtottam ezzel megadva magam.Bár nem sok kedvem volt hozzá,szerettem volna összebarátkozni az új osztálytársaimmal,tekintve hogy a következő négy évet együtt töltjük
-Mertél volna mást mondani.-nevetett Ricsi,én pedig hitetlenkedve néztem rá.Most komolyan bunkózik velem?-Nyugi,ez csak vicc volt.-mosolygott,mintha csak meghallotta volna a gondolataimat
Így,kilencen indultunk el a legközelebbi gördeszkaparkba.Még sosem voltam ilyen helyen,de elsőre megtetszett.

A graffitikkel kifestett gördeszkapálya Luke tetszését is elnyerte,mert az első dolga az volt hogy kikapja Ricsi kezéből a deszkáját.Luke meghajtotta magát,felugrott a korlátra,és valami eszméletlen trükköt mutatott be.
-Luke...-kezdte Ricsi,és Luke vállára tette a kezét-Toltál egy tökéletes darkslide-ot.Felnézünk rád.
-Illetve,le.-vigyorgott Zsolti,aki épp valami doboz tetejére ült fel
-Kösz,haver.-bólintott Luke.Azt hiszem,ez egy nagyon szép barátság kezdete
-Én egy zseni vagyok!-kiáltotta el magát Ben,amikor odaért hozzánk.Ropit ment el venni.
-Kár,hogy rajtad kívül ezt senki nem tudja.-nevetett fel Szasza,és beszólását hangos taps és ,,húú"-zás kísérte
-Mondhatom?-állt meg mellettem és nekem adott egy csomag ropit.Kibontottam,és enni kezdtem-Na szóval.Ismeritek a boltost aki abban a vegyesboltban van?-kérdezte,de meg sem várva a válaszunkat,folytatta-Mondta hogy lesz deszkás verseny és beneveztem az összes fiút.
-És?-vonta fel az egyik szemöldökét Luke
-Ennyi.-tömött egy ropit a szájába
-Ben.-sóhajtott Gergő-Te mekkora állat vagy.
-Most mér'?
És ekkor kitört a balhé,merthogy a fiúk nem akartak versenyezni,Ben pedig azzal védte magát hogy pedig mindenkinek jól megy.Mi voltunk a leghangosabb társaság.Amikor mindenki belenyugodott hogy jövő hét pénteken gördeszkaversenyük lesz,megkezdték a gyakorlást.De mivel csak két deszkájuk volt,egy kicsit nehezebben ment.Borultak,röhögtünk,rengeteg chipset és kólát elpusztítottunk,majd amikor sötétedni kezdtett,összepakoltunk.
-Ez kié?-emelt fel Ricsi egy rózsaszín telefont
-Dobjad!-emelte fel a kezét Bence
-Ember!Miért rózsaszín?-húzta össze a szemöldökét Zsolti
-A barátnőmé.-védekezett
-Aha,persze.-mosolygott Luke,és elvette a táskám hogy ne én cipeljem.Egy darabig még nevettünk Bence rózsaszín telefonján,aztán elköszöntünk a többiektől
-Szóval...Nem is tudtam hogy deszkázol.-kezdtem amikor átmentünk az úton
-Pedig de.-mosolygott.Gödröcskéi előjöttek,és kék szemeivel az arcomat pásztázta.Eszembe jutott az álmom.-Baj van?
-Nem.-ráztam meg a fejem-Csak egy álom volt.
-Hmm?-húzta fel a szemöldökeit,és mégjobban kijöttek a gödröcskék ahogy elhúzta a száját
-Átvettek egy másik suliba.-legyintettem.Úgy éreztem ha ezt most kiadom magamból,még lehetetlenebbnek fog tűnni-De ez lehetetlen.Márhogy elmenjek innen.
-Nem lehetetlen,hidd el.-mosolygott csalódottan
-A lehetetlent nem hiheti el az ember.-ráztam meg a fejem
-Nincs elég gyakorlatod.Én régebben naponta egy órát csak ezt gyakoroltam.Volt már hogy reggeli előtt hét lehetetlen dolgot elhittem.
-Most azt akarod hogy elmenjek?-álltam meg döbbenten.Pechemre az út közepén,így hallottam ahogy egy mellettem elhaladó autóból hangosan káromkodnak.Próbáltam minél gyorsabban elfelejteni a mocskos szavakat,majd egy fejrázással újra a valóságba kerültem
-Dehogy akarom.-fogta meg a kezem,és húzni kezdett hogy legalább haladjunk-Csak nem szeretem amikor az emberek minden lehetőséget kizárnak az életükből.
-Tudsz valamit amit én nem?-ráncoltam össze a szemöldököm
-Oké.-fordult meg,és megragadta a vállamat-Abbahagyod ezt az őrültséget amit csinálsz?Nincs semmilyen összeesküvés elmélet,sem titok ami érint.-szóval vannak titkai előttem.Elvégre,mindenkinek vannak titkai.Csak azt hittem mi ezt megosztjuk egymással
-Hazakísérsz?-kérdeztem végül,mert azt hittem sosem találok ki a gondolataimból.Luke bólintott,és elindultunk fel a dombon.Útközben mindketten hallgattunk,csak egy egy autó hangja törte meg a csendet.Én sem akartam beszélni,és Lukenak sem volt mondanivalója.A házunk előtt is csak intettünk egymásnak.Nem akartam ott állni a kapuban és várni,hogy Luke eltűnjön a szemem elől mint a romantikus filmekben,inkább bementem.Apa nem volt otthon,gondoltam uzsizok,aztán megnézem a közösségit.Bedobtam a melegszendvicseket a melegszendvicssütőbe,és felnyitottam a laptopom.Jó régóta nem néztem fel sehová.Amióta Lukeal elmentünk nyaralni,nem is éreztem késztetést.Jó volt egy kicsit távol lenni a külvilágtól.Az összes osztálytársam ismerősnek jelölt,a falamon mindenféle ,,Végre hogy megjöttetek!" kiírások voltak.Elmosolyodtam.Az előző osztálytársaim nem örültek így nekem.Szerintem az osztálytalálkozón fel sem tűnne nekik ha nem lennék ott.Lefelé görgetve megakadt a szemem valamin.Egy fénykép volt rólam és Lukeról,bobozás közben.Luke rakta fel ezzel a szöveggel: ,,Biztos hogy minden megvan?".Elnevettem magam,majd lájkoltam,és hozzáírtam hogy ,,Nem vagy vicces Hemmings!"
A melegszendvicsem iszonyat meleg volt,így sikítottam egyet amikor kiemeltem a sütőből.Azt hiszem harmadfokú égési sérülést szenvedtem.Épp hideg vizet folyattam a kezemre hogy csillapodjon a fájdalom,amikor megcsörrent a telefonom.Gyorsan megtöröltem a kezem és előrángattam a készüléket a farzsebemből.A kijelzőn Luke neve villogott.Ki más hívna akkor,amikor tiszta víz a kezem?
-Hello.-vettem fel
-Te tudod mit adsz elő a suliban?-támadott le.Úgy látszik nála nem szokás köszönni a telefonban
-Még nem.De van rá két hetünk.-vontam meg a vállam és a szendvicseimmel (megszenvedtem értük!) együtt mentem át a nappaliba
-Tudom hogy csak két hét múlva lesz,de idegesít hogy nem jut eszembe semmi.-a szendvics megállt valahol a tányér és a szám között.Nem tudtam hogyan reagáljak.Ha Lukeot valami idegesíti akkor oltári nagy gáz van.És nagyon jól tudtam,hogy Lukeot nem az előadás idegesíti,csak ezzel próbálja terelni a gondolatait.Eszembe jutott Sziget.A sztori,amit Luke mesélt,hogy rendőrségre kell járnia.A 3 hét nyaralásunk után a gondatlan életünk elszállt.Lent,Balatonon az volt a legnagyobb problémánk,ha elfelejtettük bekenni magunkat naptejjel.Most,hogy hazajöttünk,visszaérkeztünk a valós problémáinkhoz
-Luke...-nem tudtam mit mondjak.Sóhajtottam egyet,és minden gondolkodás nélkül megpróbáltam segíteni.Erre valók a barátok nem?-Mi lenne ha átjönnél.Együtt kitaláljuk mit adjunk elő.-tudtam hogy nem ez a baja,de azt is tudtam hogy mennyire nem akar beszélni róla.Csak kiutat keresett,hogy megszabaduljon a gondjaitól,ha csak egy kis időre is
-Akkor beengedsz?-kérdezte,nekem pedig összeszaladt a szemöldököm-Mondjuk még ma.-tette hozzá,és a hangján hallottam hogy mosolyog.Leraktam a szendvicseket a dohányzóasztalra,és a bejárathoz siettem.Luke valóban ott volt.Amikor kinyitottam az ajtót,a telefont még mindig a füléhez tartva rám mosolygott-Megleptelek?-kérdezte szemtelenül,mire bólintottam-Mi az?Egy őrült gyilkos van a házban és nem mersz megszólalni?
-Kizárt dolog,hogy rajtam kívül lenne itt más őrült gyilkos.-mosolyogtam,mire elnevette magát
-Na,engedj be mielőtt elkapnak a zombik.-mosolygott,én pedig félreálltam hogy beférjen mellettem-Melegszendvics?-szagolt a levegőbe
-Igen.Kérsz?
-Nem kösz.-lerúgta a cipőjét,és berohant a nappaliba
-Látom jól el vagy.-mosolyogtam
-Ahha.-bólintott a kanapén fekve
-Szóval...-ültem le a fotelre,és Lukeot bámultam
-Szóval?-húzta össze a szemeit
-Hát...Akkor mit adunk elő?-tártam szét a karom
-Te ugye nem hitted el hogy ezért jöttem.-nevette el magát.Éppen ekkor csörrent meg a telefonom
-Nem!Persze hogy nem!-védekeztem,és előhalásztam a készüléket a zsebemből-Szia apa.
-Szia!Csak szólni akartam hogy ma sokáig nem megyek haza.Áthívjam Brigit?-igaz,apa néha elfelejtette hogy már nem 5 éves vagyok,azért örültem neki hogy aggódik miattam és hogy törődik velem
-Azt hiszem le tudok feküdni egyedül is,de kösz.-nevettem fel
-Ettél?
-Apa.-hajtottam le a fejem-Ha éhes vagyok,eszek.
-Oké.-hát ilyen egy meg nem értett tinédzserlány élete.A szülők nem akarják elfogadni hogy csak akkor eszem,ha éhes vagyok.
-Szia.-köszöntem el és kinyomtam a telefont
-Miért nem mondtad hogy már ettél?-nézett rám Luke értetlenül,továbbra is feküdve
-Mert így elkerültem egy hosszabb beszélgetést.Esetleg vitát.-gondolkoztam.Ha ezt mondtam volna,megtudta volna hogy melegszendvicset ettem.Akkor egy darabig elvitáztunk volna hogy miért nem eszem a tegnapi maradékot,vagy ha azt unom rendelhettem volna pizzát blahbahblah...Jobb elkerülni az ilyeneket


-Mehet?-kérdeztem.Luke az ágyam mellett feküdt a földön hanyatt,én pedig az ágyamon,és megpróbáltam beledobálni a szájába a popcornt.
-De béna vagy.-nevetett fel amikor már vagy ötödjére nem tudtam bedobni
-De ez így lehetetlen!-álltam fel tiltakozva.Engem senki se bénázzon le
-Állj ide.-nyújtotta a kezét Luke,mire felsegítettem-Csak állj itt és nyisd ki a szád.
-Oké.-sóhajtottam.Luke a szoba másik végébe ment,majd a markában tartott  popcornból felemelt egyet
-Kész vagy?-kérdezte,én pedig bólintottam,majd kinyitottam a szám.Luke elsőle betalált,csodálkozva rágtam meg a kukoricát.
-Ezt hogy csináltad?
-Tehetségem van hozzá.-nevetett fel,és az asztalomhoz sétált.-Aranyos voltál.-emelte fel mosolyogva a legcikibb kiskori képem.Valószínű mindenkinek vannak ciki kiskori képei,de ez mindenkit felülmúlt
-Azt tedd le!-szóltam rá
-Most miért?-rakta vissza
-Azért mert én sem nézegetem a kiskori képeidet.-tettem karba a kezem
-Miért?Szeretnéd?-mosolygott.Azt hiszem váratlanul ért ez a kérdés.Hogy akarok-e róla ciki képeket látni?Hát nanáhogy!